top of page

Leuchtturm-Verein Gruppe

Öffentlich·3 Mitglieder
David Sanders
David Sanders

Veres Bencze Olyan O



A budapesti diákéveinek kezdetén, 2004-ben Babos Gyula ajánlására a Pa-Dö-Dő produkció tagja lett, egészen 2007-ig. Ez idő alatt jelent meg az első olyan lemez, amelyen billentyűsként lehetősége adódott közreműködni.




Veres Bencze Olyan O



2007-től Molnár Ferenc Caramel zenekarának oszlopos tagja és vezetője. Az első olyan lemez, amelyen közreműködött és végül platinalemez minősítést kapott ez idő alatt jelent meg "Lélekdonor" (2010) címmel. Ezt követte a négy évvel később, 2014-ben megjelent "Epicentrum" című album, amely végül Aranylemez lett. Ezek mellett közreműködött a "Vízió" és a "Caramel 7" lemezeken is.


2019-ben "Secret" névvel jelent meg az első saját stúdióalbuma. A lemezen 10 különböző stílusú teljesen új dal szerepel. Az albumra felkért művészek között szerepelnek olyan nevek, mint pl. Charlie, Póka Egon, Tátrai Tibor, Szőke Nikoletta, Veres Mónika "Nika", Kökény Attila, Takács Nikolas, László Attila, Nyári Alíz, Danyi Diána és ifj. Sárközi Lajos.


B. N.: Az a két év kellett. Tizenötben jöttünk át, de nem akartunk félkészen megmutatkozni, felvettük újra ezt a kislemezt, és egy új nagylemez részeként maradt meg, ezzel az anyaggal jelentkeztünk rádióknál, menedzsereknél. De visszalépés is volt valamilyenképpen, hiszen otthon már több száz fős állandó közönségünk volt, itt pedig senki sem ismert. Volt olyan, hogy a Punnany Massif előzenekaraként léptünk fel és négyen álltak a színpad előtt, aztán nekik meg telt házas koncertjük volt. A nevünkre be se jöttek az emberek. Újra tapasztaltuk azt, amivel elindultunk 2013-ban.


B. L.: Eredetileg fél évre szólt a szerződés a Cseh Tamás-programban. Aztán Attila lendített előre: jó menedzser, kapcsolatai voltak és tapasztalata. Nekünk semmi tudásunk nem volt, hogy hol kell elkezdeni a kopogtatást, milyen klubokat, rádiókat érdemes felkeresni. Ő is szervezett olyan koncertet, ahol három emberből állt a közönség, de olyan helyen, ahova viszont visszahívtak, és a következő alkalom már teljesen más volt.


B. L.: Végiggondoltuk, ki volna a legalkalmasabb erre, a legjobb duettpartner, akit ismerünk is. Mi mindig olyan emberekkel dolgozunk, akik közel állnak hozzánk valamennyire, ez nagyon fontos. (A zenekar esetében sem a legjobb zenészeket kerestük, hiszen folyamatosan tanul az ember, és egyre jobb lesz, hanem olyan embereket, akikkel jó együtt dolgozni, akikkel megértjük egymást.) Aztán Ata meg a menedzserünk mondták, hogy valaki már énekelje fel végre, így jött a képbe Barbi [Bagossy László menyasszonya]. Van otthon egy kis házi stúdióm, ott vettük fel először az ő hangjával.


Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.


Az iskola nagy eseményre készül: álarcosbál lesz, és ez mindenkinek fontos, izgalmas esemény, de a főszereplő Kriszti számára különösen. A bálra készülőben és a bál folyamán egész addigi életét átgondolja. Édesapja, aki fiatalon megözvegyült, vajon miért olyan furcsa és különös mostanában? Mi lesz velük, ha a régóta magányosan élő nagymama valóban férjhez megy Bence bácsihoz? Ki az az ismeretlen, titokzatos fiú az álarcosbálon, és miért beszélget vele olyan különös dolgokról, hogy mi a véleménye a fiatal Évi néniről, az új osztályfőnökről?


Nagy szükség van meleg ruhaneműre: takarókra, kabátokra, minden olyan ruhára, ami jól tartja a meleget. Nézz szét otthon a szekrényben, és ami felesleges, kopott, kinőtted, hozd el! A kutyusok hálásak lesznek.


Idén először vesz részt olyan építész a Hello Woodon, aki egy korábbi generáció képviselőjeként lett nagyon sikeres. A neves magyar építész Zoboki Gábor érkezik alkotótársával, Csiszér Andrással a Zoboki Demeter & Társai Építészirodából, ami Közép-Kelet Európa egyik legelismertebb építészirodájának számít. Nevükhöz fűződik többek között a Művészetek Palotája és számos nagyléptékű nemzetközi projekt is, mint például a 9 milliós lakosságú kínai város, Shenzhen kulturális központja. A Hello Woodra egy kisebb léptékű projekttel készülnek: az emotion Track elnevezésű kísérleti installációval, amelynek lényege, hogy statikus famodulokat mozgás által dinamikus építészeti térré változtat.


A világhírű és nemzetközileg elismert Moomoo építésziroda alkotóinak, Lukasz Pastuszkának és Jakub Majewskinek munkája multiszenzoriális élmény lesz. Érzékek Szintek Emberek (Senses Levels People) munkacímű projektjük során egy olyan teret hoznak létre, ahol az érzékelés felerősödik és a hallás, tapintás és mozgás együttes élménye biztosítja majd az emberek és a természet közötti viszony intenzitását. A Moomoo tervezői úgy gondolják, hogy életünkben az egyik legfőbb kihívás, hogy a globalizáció, a digitális világ és a felgyorsult életelfeledtette velünk a könnyű életet". Céljuk, hogy visszataláljunk az érzékeinkhez.


Korábban írtam már arról, hogy a köhögés -bár aggasztó lehet a szülők számára- az akut légúti megbetegedések kapcsán fontos szereppel, funkcióval bír. És egy betegség kapcsán akár két-három hétig is eltarthat. Bizony van olyan kisgyermek, aki ezalatt folyamatosan valamilyen köhögésre javasolt orvosságot kap. Ha az egyik nem válik be, akkor egy másikat.


Felmerül a kérdés: jó helyesírási szabály-e az, amit csak nagyon kevesen tudnak alkalmazni? Jogosan szidunk-e vagy bélyegzünk meg bárkit, aki hibásan ír le egy szót, hogyha helyesírási szabályzatunkban ilyesmik fordulnak elő? A 2015-ben megjelent 12. kiadás előtt sok vita folyt a nyelvészek között, sokan olyan változtatásokat javasoltak, melyek megkönnyíthették volna a magyarul írók mindennapjait, de hiába, a hagyományt (nem pedig az embereket) tisztelő Akadémia rugalmatlan maradt.


A Brygmust 2021-ben ismertem meg. Vitiate című albumuk november 1-én jelent meg, gondolom, nem véletlen a dátum. Vallom, hogy az egyik legdurvább és legőszintébb produkció, amivel itthon találkoztam. Ez a banda nem viccel, nagyon sötét keveréke ez a black, doom és sludge metalnak. Mindezt olyan profizmussal előadva, ami példaértékű, mivel ezt a zenei tömeget élőben is úgy produkálják, hogy érthető, de mégis brutális marad. A Vitiate címei magukért beszélnek, az artworkben nincs semmi giccs, mint ahogy a zenében sem. Ez a csapat egy klasszikus black formáció, egy olyan, talán modernnek mondható implementációban, ami bárhol megállja a helyét.


A népzene olyan dallamokból tevődik össze, amelyeket sokan és sokáig énekeltek. Az, hogy a magyar népzene ma is eleven valóság annak köszönhető, hogy annyira más, mint Európa minden indoeurópai népének a zenéje, ezért az nem tudta megváltoztatni, hiszen a nyelvvel, a táncművészettel, a hiedelemvilággal, a mesevilággal és a viselkedési formáinkkal bennünk élt, hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja.A népdal évszázadokon keresztül kísérte az emberek életét a születésüktől a halálukig. Jelen volt az egyszerű hétköznapokon és a jeles ünnepeken egyaránt. Az érzések kifejezőeszköze, az egyén életútjának mankója és a közösség összekovácsolója volt. Egyszerű dallamok és mindenki számára érthető szövegek, amelyek szimbolikája mégis mély tartalommal bír. A népzene mára kiállta az idő próbáját, mert csak az tudott fennmaradni belőle az idők folyamán, amit a nép arra érdemesnek talált. Ezek a dalok a mindennapokból születtek, bennük van az élet lüktetése.


A technológiát olyan digitális tudatok fejlesztették ki, akiknek a teste a Föld megsemmisülésekor pusztult el. A Föld ugyanis megsemmisült, az emberiség kirajzott a Naprendszerbe, és mindez elkerülhetetlen volt. Ez legalábbis Melvin Kadek milliárdos, az Exodusnak hívott kirajzás levezénylőjének sztorija. A regény kezdetén, 2338-ban azonban kiderül, hogy mindez hazugság: Vireni Orlando, a Naprendszer Libra nevű igazságszolgáltató szervének ügyésze ugyanis éppen letartóztatni készül Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tévő szupernapkitörésekhez.


Nagyjából mindent elmondhatunk Hackett új regényéről, amit Hackett tetszőleges új regényeiről el szokás mondani. Én még úgy is élvezni szoktam ezeket, hogy mindig úgy érzem: alapvetően a sci-fi több olyan hagyományából táplálkoznak a szerző világai, amelyek engem kevésbé érdekelnek (klasszikus hard SF, Dűne, Star Wars, brit űropera).


Hiszen az igazságszolgáltatás a menő sci-fi implantátumokat és a Libra rendfenntartóinak csillogó fegyvereit leszámítva pont úgy működik, ahogy mondjuk egy nem túl cizellált hollywoodi fiilmben látjuk. Míg mondjuk Ian McDonald Luna-trilógiája egy egészen más alapokon működő jogrendszert vesz alapul, vagy Max Gladstone-nál (Nagyrészt halott) és Ferrett Steinmetznél (Flex) maga a mágia működik mindenféle szerződések meg bürokratikus dolgok alapján a jog által, addig az Eldobható testek jogrendszere pont olyan, mint amilyennek a miénket vagy az amerikait egy filmben elképzelik.


A Homemade igazi közösségi munka (műfajilag devised theatre), nem könnyű benne megrajzolni a vonalakat, meddig tartott a rendezői instrukció, a színész magával hozott tapasztalata, a dramaturgok szövegének stiláris áramvonalai a szövegben, illetve az összegyűjtött adatokból levont megfogalmazási lehetőség. A végeredmény egy olyan szövet, amely csak alig feslik fel valahol, alig hagy időt is felszusszanni, végiggondolni, hol nevettet, hol kínoz kicsit, de egy pillanatra sem dob ki magából. Végig implikált maradsz, csak a szünetre mész ki elszívni egy cigit, de a második felvonás elején még implikáltabb leszel, és tényleg csak a murokfőzelék adhat feloldozást. 041b061a72


Info

Willkommen in der Gruppe! Hier können sich Mitglieder austau...

Mitglieder

bottom of page